Békéscsaba megalapításának 300. évfordulója  kapcsán a Békés megyei szűcshímzést mutatom be. A szűcshímzés történelmi előzményeit, a szűcsművészet múltját. Emellett, hogyan befolyásolta a népvándorlás a szűcs céhek kialakulását az Alföldön.

Történeti visszatekintése

Harrucker János György

Harrucker János György

A Dél-Tiszántúlon az 1566-ban bekövetkezett török hódítás és az 1590-es évek hadjáratai során a magyar földművelő lakosság elmenekült, a terület elnéptelenedett. A vidék nagyobb részének tulajdonjoga a kincstárra szállt, amely jelentős részét Harruckern János György udvari hadiszállítónak adományozták.

Az új földesúr érdeke az volt, hogy birtoka benépesüljön és ismét hasznot hajtson. A jobbágyok1 bízva a szabad vallásgyakorlatban, és a mérsékelt jobbágyi terhek reményében költöztek a mai Békés megye területére. 1715-ben Békés megye újjáalakult. A letelepülés fő időszaka 1718 és 1746 közé esik.

1Jobbágy: kezdetben a királyt szolgáló előkelőket jelentette, a középkor végén pedig földesurának termény- és pénzadóval, valamint szolgáltatásokkal tartozó, szabad állapotú telkes parasztot jelentett.

Békéscsaba nemzetiségi történelme

A régi, elpusztult Csaba helyén kialakuló új Békéscsabáról az 1716. évtől vannak megbízható adataink. Városunk helyén akkor 22 család élt, akik közül 20 magyar, 2 pedig szlovák nevű. Két év múlva érkeztek Felvidékről az első, szlovákajkú, evangélikus vallású telepesek.

Haan Lajos: Békéscsaba története című könyvében ezt írja:

“… kimérettek házhelyeik. Megvették a magyarok kunyhóit is … a magyarok pedig elköltöztek fajrokonaikhoz Dobozra, Békésre, Gerlára.”

Így alakult az 1718. év tavaszán a mostani Csaba. Sokáig ez volt a legnépesebb szlovák helység, jó ideig a magyarországi szlovákság központja. A 18. század végétől szlovákajkúak mellett betelepültek még németek, románok, az 1840-es évektől a zsidók és természetesen fokozatosan a magyar lakosság is visszaszivárgott.

A nemzetiségi kép változását szemléltetik az alábbi, számomra elérhetővé vált statisztikai adatok.
Békéscsaba-összlakossága-az-1857

Békéscsaba-összlakossága-az-1857

Magyar falvak paraszti állattartása

Az Alföldön a különböző nemzetiségű lakosság anyanyelvétől függetlenül ugyanazokkal a természeti adottságokkal, termelési feladatokkal és társadalmi feltételekkel találta magát szembe. Békés megye talajainak minősége és éghajlati adottságai kedvezőek a gabonafélék termelésére és az állattartásra egyaránt.

Szűcs Sándor így ír az állattartásról:

„A réti gulyának, juhnyájnak, kondának valósággal a rét volt az otthona. Soha semmilyen időszakban széjjel nem verték, nyár heve, tél hava rajta ki nem fogott. Ezek a félvad, rideg állatok a réten jöttek a világra, ott nevelkedtek fel, onnan kerültek a vágóhídra.”

A ritkán lakott jó minőségű szénát termelő síkság kedvezett a szarvasmarha és a juhtartásnak. A magyar hosszú, göndör fürtös rackajuh elegendő nyersanyagot adott. Kedvelték, mert a vastag, erős bőr jól állta a varrást, hímzést. A juhtenyésztés tehát fontos és jövedelmező termelési ág, a legelőkön és a pusztákon ezerszámra legeltek juhok. A bőr és a gyapjú értékesítésével megindult a paraszti árutermelés. A kézművesipar az 1720-as években  kezdett kibontakozni. Békés Megye első céhe2 1727-ben alakult meg a megye akkori székhelyén, Gyulán.

2céh: A céhek elsősorban iparosok vagy kereskedők önkéntes társulásai, amelyek az európai városokban a középkorban jöttek létre és a XIX. századig léteztek.

Szűcsközpontok, céhek alakulása

A szűcsmesterség igen régi iparág Békés megyében. A 18. század első felében még sem ipar, sem kereskedelem nem volt.  A mesterség fellendülésének ideje a 19. század első felére esik. Ebben az időben számottevően megnőtt a kézművesipar termékeinek jelentősége, a mezővárosi és a falusi lakosság körében. A megye gazdasági kapcsolatai kiszélesedtek. A növekvő értékesítési lehetőségek ösztönzőleg hatottak a parasztság árutermelésére. Anyagi körülményeik javulása növelte az igényeket. Színvonalasabb lakáskultúra és módosabb öltözködés iránt. Az egyre növekvő igények kielégítésére az erősödő kézművesipar alkalmas volt.

A megye ipara is erősödött. Az iparűzők száma az 1773. évi 589-ről 1846-ig 2154-re emelkedett. Ruházati iparral foglalkozók aránya volt a legnagyobb. Az ipar erősödését mutatja, hogy a megye akkori 19 települése közül 11-ben alakult meg a szűcsök önálló vagy más iparágakkal közös céhe. Ez a fellendülés megteremtette az alapokat a 19. század közepén bekövetkezett felvirágzásához és a jeles szűcsközpontok kialakulásához.

Békés megye szűcsközpontjainak alakulása

A szűcsök által készített ruhadarabok közül a legkedveltebbek és legdíszesebbek voltak a ködmönök. A különböző nemzetiségek más-más díszítést kívántak a szűcsöktől. A szűcsök ismerték ezt az eltérő ízlést, aszerint dolgoztak.

Az 1800-as évek elején több helyen önálló szűcscéhbe tömörültek a szűcsök, különböző nemzetiségeket szolgáltak ki.

Szlovák szűcsközpont: 

Tótkomlós, Szarvas, Mezőberény , Békéscsaba

Román szűcsközpontok: 

Kétegyháza, Gyula

Német szűcsközpont: 

Mezőberény

Magyar szűcsközpont: 

Békés, Füzesgyarmat

Több községben viszont más mesterségekkel közös, vegyes céheknek voltak szűcs tagjai.

A ködmönök szabása, díszítménye, díszítményének elhelyezése, színe, hossza eltérő volt.  Ezek a különbségek tették egyedivé az egyes szűcsközpontokat.

Sajnos, a ködmönkészítés kora a vízszabályozással hanyatlásnak indult. Míg az 1860-as évekig szinte korlátlanul legeltethették állataikat a parasztok. Az árvízmentesítést követően azonban a legelők megfogyatkoztak. Ennek hatására a környező falvak lakossága arra kényszerült, hogy elhagyja régi életmódját és gabonatermesztésre, istállózó állattartásra térjen át.  Noha az árvízmentesítés hatására a táj hangulata megváltozott, a legeltető állattartás azonban csak lassan szorult vissza.1935-re Békés határának csupán alig 8 %-a maradt meg legeltetés céljára.